2013. november 3., vasárnap

29. fejezet



29. fejezet
BELLA SZEMSZÖGE:

Alexis vezetett egyetemre menet. Egy vörös iggen jó kocsi mellett parkoltunk le, amiből iggen csak jó fiúkák szálltak ki. Egy szépfiú vezetett. Minden egyes lányra mosolygott, mint a tejbe tök. Úgyhogy megvolt róla a szerény véleményem. Egyszerre biztos öt barátnője van…
A kocsiban üvöltött a zene. Közben a mellettem ülő Alexis magyarázott valamit, de se a zenéből,se az ő dumálásából nem hallottam semmit. Elegem lett a nagy zsivajból, és szinte kiugrottam a kocsiból. Az ajtót az épp autót záró fiúkára nyitottam.
-          Mit művelsz? – kérdezte felháborodottan.
-          Bocsánat… nem akartam csak… - magyarázkodtam miközben, ő félbeszakított nem éppen a legkedvesebben. Sőt, szívem szerint lekevertem volna neki,egy nagyot.
-          Nem érdekel a te kislányos kis magyarázatod. Szerencséd, hogy a vadi új kocsimnak nem esett semmi baja. – ekkor elkerekedett a szemem, és ezt nem hagyhattam szó nélkül.
-          Mi ez a hanglejtés? Mit képzelsz ki vagy te? Nem körülötted forog a világ, hiába vagy olyan napbarnított. (Mert a Föld a Nap körül forog, és a tengelye körül,és Ő meg barna volt.)Ha direkt nyitottam volna neked, akkor még mindig a kocsidnak lennél szorulva, mert akkor nem engedtem volna el ezt az ajtót! – ekkor teljesen kikeltem magamból. Nem is volt, olyan nagy ügy, de nekem nem esett jól! SENKI sem beszélhet így velem. Senki! Ott ordítottam ezzel a gyerekkel a parkolóban, úgy hogy még a nevét se tudom! Igazából nem is érdekel. Majd otthagytunk egymást. Elindultam az első előadóterembe. Reggel mindenki álmos, és a helységben, pedig sötét volt. Már vagy öt ember aludt. Leültem Alexis mellé. De nem szóltunk egy szót sem. Bejött az előadó tanár. Előttem ültek a reggeli veszekedős srác haverjai. De ő maga nem. Mi van, túlmenő ahhoz, hogy befáradjon ide, közénk tovább tanulni akarók közé…
-          Pf… - puffogtam. A mellettem ülő Alexis nem értette, miért adok ki ilyen hangokat minden egyes másodpercben. J Akkor egyszer csak megjelent. A napszemüveg rajt volt a fején. Az Isten szerelmére! Londonban vagyunk, hahó, itt nem süt olyan nagyon a nap, méghozzá most kinn sötét is volt, meg zuhogott az eső. Nem értem ezeket a pasikat… Főleg nem a szépfiúkat. Fekete dzseki alatt piros kockás ing volt. A nadrágja meg valami biztos márkás farmer. Az volt a legrosszabb, hogy rajtam fekete cicanaci, fehér póló felette meg egy piros kockás ing volt kigombolva. Most a lányoknál is ez volt a divat.
A terem tele volt. Egyedül az én másik oldalamon nem ültek. Az oktató valamit kalimpált előtte,de a gyerek ügyet sem vetett rá. – Kérlek, ne ide üljön, kérlek, ne ide üljön, kéééérleeeeek neeee ideeeeee… - gondoltam magamban.
De a végén csak nem mellém huppant le? Dehogyis nem. Szóval ott ültem amellett a bunkó egoista mellett,és azon agyaltam,hogy most kirohanok a teremből,vagy Hozok egy másik széket,és minél messzebb elülök innen. Végül nem jutottam egyről a kettőre. Szóval csak ott voltam és néztem ki a fejemből. Az előadásból semmit sem fogtam fel. De nem aggódok emiatt. Majd lemásolom a jegyzeteket… Egyszer csak közelebb hajolt a srác.
-          Te mindig ilyen bután nézel!?- na itt telt be a pohár. Csak elfordítottam a fejemet,és nem figyeltem rá. Csak azon voltam, hogy nehogy lekeverjek neki egy tockost.

Nyugi Bella! Nyugi! Nyugtattam magam. Majd elintézed máskor, máshol,más időben. Egy másik bolygón… Szontyolodtam el! Dehogy! Senki sem sértegethet úgy,hogy nem is ismer,mert ha egy percre is az én utamat kéne, járnia pofára esne,már az első lépésnél… Vigyorodtam el,és diadalmas mosollyal kihúztam magam,a rendkívül kényelmetlen széken. Eddig is ilyen volt,vagy, csak azért mert utálom azt aki mellettem jobbra ül. Már most utálom a srácot.

Végre az utolsó előadásnak is vége szakadt! Beültem a kocsiba,de még a többi lány nem volt ott. Ugyan úgy, az anyósülésen ültem. A homlokomat az üvegnek nyomtam. Amikor megjelent a színen… Ő. Behuppant a kocsijába. Amit csak most néztem meg jobban. Az egyik legújabb kiadás a nem tudom milyen márkából… Vörös. Szép.. És ami a legrosszabb. Dög drága. Azaz ez az egomanó gazdag. Pf… Francba. Épp egy nagyobb lánygárda ment át a két kocsi közt. A lányok rebegtették a szempillájukat,igen csak modellesen próbáltak lépkedni,és integettek a srácnak,akinek még mindig nem tudom a nevét. Csak tudnám, miért érdekel ennyire.
A fiú a szemével követte az egyre jobban távolodó, hajukat dobáló utánuk csöpögő lányokat. És az ütemet ütötte a kormányon. Én is csak ilyenkor figyeltem meg jobban a MI autónkat, amit tegnap vettünk közösen. Miért én nem mentem vele még!? Majd otthon. Potyautasok nélkül.

HOME SWEET HOME?

Ledobtam a táskámat az asztalra. És rögtön lementem.  Alexisre vártam, aki ment még egy utolsó (a mai harmadik J) ’ diadalom ’ kört. Az előttünk álló házat pontoztam egytől tízig. TIZENÖT! Miért nem ilyen a mi emeletes lakóházunk. Egy nagyon ismerős autó állt a bejáratnál… Vörös. Vadi új kocsi. Látszik rajta… Ekkor leesett az állam. MONDD, hogy NEM ISTENEM! PLEASE! Mondd, azt, hogy másembernek is pont ilyen kocsija van. És nem régiben vette! KÉÉÉRLEK! Ekkor a sarkon befordult Alexis. Végre. De ugyan ebben a pillanatban nyitódott ki a szemben lévő ház ajtaja. És ő léptett ki. A szépfiú. ISTENEM! MIÉRT BÜNTEDSZ ENNYIRE? Kijött. Egy szál sortban, remélem, hogy az, és nem alsógatya, mert nagyon úgy néz ki. És fehér, tapadós izompóló. Annyira nincs meleg. Először észre sem vett. A postaládájuk felé indult. Kivette a postát, és felnézett. Meglátott. Nem akartam, hogy észrevegyen! Ne má’! Elmosolyodott. Mit mosolyogsz? És jól végigmért. Hogy valaki ilyenkor nyomná ki a szemét. Jó, ezt sose kívánnám, de akkor is. Mit méreget? Semmi joga hozzá, főleg ilyen észrevehetően. És elkezdett integetni. Én igen furcsa pillantásokkal felemeltem a kezem, és visszaintettem. Szerencsére gyorsan elém ért Alexis a kocsival. Én gyorsan megfogtam a csuklóját és kirántottam onnan. Csak az volt a fejemben, hogy el kell innen ennem. Most.
-          ALEXIIIIIIIS! Miért állítottad le a motort!? – morogtam magamban. Ne, ne, ne! Felém közeledett a srác… Nem hiszem el… Szerencsére pont elhúztam a fiú előtt… Mekkora szerencse… Mentem egy háztömböt a kocsival. Bekapcsoltam a rádiót… Semmi nem ment benne, amit szerettem. És rögtön ki is kapcsoltam. ?Mire a sarokra értem, nem volt rajtam kívül, az utcán egy lélek sem. Szerencsére. Leparkoltam a ház előtt, és gyors léptekkel a házba menekültem. És bezárkóztam a szobámba egy pohár teával. Egyre hidegebb lett a levegő. A kis fotelemet az ablak alá görgettem,és kinéztem rajta… Esett az eső. Nagy lett a szél. Bekapcsoltam a gépemet. Rámentem a Youtube ablakára. Lassacskán azt is betöltötte. És megnéztem a chaten várakozó-jobb-dolga-úgy-sincs embereket. HARMINC KETTŐ ilyen volt. Azt hittem lefordulok a székről. Megkerestem barátnőm nevét,és rákattintottam,és dobtam neki egy igen csak tartalmas üzenetet:
- Holnap. Tali. A házunknál. Nincs apelláta!
Három új értesítés.
Ki lehet? Három fiú jelölt be.
1. Ty
2. Elen
3. Steven
Rákattintottam, és ŐK voltak. A reggeli srácok. A szépfiú haverjai. Látszik rajtuk,hogy jól elvannak egymás társaságában. Még egy David nevű srác írt is Elen oldalára.

„ Jól elhülyültünk a parkba’ , igaz szemöldökös magas szöszi!?” Ezen olyan jót nevettem, hogy like-oltam is. Amikor jobban megnéztem ezt a David-et. Basszus! Ez nem igaz! Kiáltottam el magam. Ez a srác, az a szépfiú, akivel megvolt a mai vitánk.

2013. október 25., péntek

♥♥♥28. fejezet♥♥♥



Az egyik legédesebb Német Juhász kutya a világon.♥
Persze csak a sajátom után. :D

28. fejezet

  A fellépést követő napon, vagy délig aludtam, ami nem rám jellemző. Még tudtam volna lustálkodni, de hiába forgolódtam, nem sikerült. Felsóhajtottam, és lenyúltam az ágyamba épített polcon fekvő telefonomért. Kioldottam a billentyűzárat, majd megnéztem hány óra van. Hát, lássatok csodát, tizenegy óra huszonhat perc volt. És máris egy új üzenet. Mit akarnak, ilyenkor ki keres!? Beléptem a menüpontba, majd a kis nyitott borítékot ábrázoló kis képre érintettem a hüvelykujjamat. Bella. Megnyitottam, és csak az állt benne, hogy délután két órakor várlak Facebookon. Oké, lett volna némi ellenvetésem, azzal,hogy miért is nem bírja leírni ebbe a nyomorult SMS-ben,hogy mit akar,de neki csak a Facebook van. Mindegy, csak elhúztam a számat, majd elvigyorodtam.
Ilyenkor, hogy-hogy nincs semmi zörgés odalent? Kitápászkodtam az ágyamból, és a szememet dörzsölgetve levánszorogtam a tizenhat fából készült fokon. A hátam majdnem beszakadt. De ügyet sem vetettem rá. Jobban izgatott az, hogy hol vannak a többiek. A nővéremről tudtam, hogy minden nap elmegy reggelizni Andyvel, de már nagyon nem reggelizésre való idő van. Biztos elment hozzájuk. Nekem miért nem szólt. ’ Rég találkoztam’ a bátyámmal. Igaz, épp tegnap a műsoron láttam. J Anyuék egy cetlit hagytak a hűtőn. Nem is kellett végigolvasnom, mert már az első szavakból, eszembe jutott, hogy hová is mentek. Kiment a fejemből. Köszönteni vannak. Egyedül… Nem szeretek lenni. Bekapcsoltam a rádiót, épp egy régi Rihanna szám ment. Majd felkiáltottam:
-          Kiskutyám! –ekkor annyit hallottam, hogy Maci a nagyszobából gyorsan felül, elkezd futni. Leült elém, nézett, csak nézett. Nem bírtam sokáig, a végén leguggoltam hozzá, és megsimogattam. Amikor felálltam, és megfordultam visszanéztem, Ő csak ült, és ártatlan pillantásokat vetett rám. Miközben az okos kis buksiját is eldöntötte. A kezemben volt a telefon, és gyorsan lefényképeztem. Vagy húszszor. Gyorsan felöltöztem. Egy fekete cicanadrágot (ami örök kedvenc marad), egy hosszú fehér pamut pólót, aminek az elején egy pillangó van. Ezt is szerettem, mert jó volt az anyaga, és lenge is volt. Egy lila-fehér csíkos zokni akadt a kezembe, így azt vettem fel. Arra egy fekete, bokacsizmát. Macira rátettem a pórázát, és indultattunk. Most nem tudom mi ütött belé, de most olyan könnyen ment a sétáltatás,a lábam mellett jött, nem lökött fel,és nem húzott el. Amikor hazaértem, meg is jutalmaztam. Nagyon örült neki. Felvettem az asztalon felejtett telefonomat, és felmentem. Először Anyuék szobájába mentem, hogy kihozzam a fülhallgatóját. Majd összeszereltem (ami nem nagy tudomány) a telefonommal. Felhuppantam az ágyamra, elővettem a laptopomat, és mint ahogy drága barátnőm kérte, felmentem Facebookra. Egy új üzenet. Na, ki az? Kattintottam a megfelelő helyre. Bella. Biztos azt írta, hogy elkéstem öt másodperccel… Nem ám, nem szokott ilyet. Aranyos lány, és nagyon kedves, nála normálisabbal,még nem volt szerencsém.
-          „Holnap. Tali. A házunknál. Nincs apelláta!” – ezt az üzenetet is csak egyetlen, drága Bellánk írhatta. Gyorsan elrepült az idő. Már kezdett alkonyodni. És pirosodni az ég alja. Az égen narancssárga felhőpamacsok voltak. Szépek. A szél miatt gyorsan változtatták a helyüket. Nagy csend uralkodott a szobámban, mert már nem hallgattam zenét, már a gépet is kapcsoltam ki. A kutyám, Maci már halkan aludt az ágyam végében. Elmosolyodtam a békés pofija láttán. Letettem a laptopot az íróasztalra, és megsimogattam Maci pocakját. Ekkor hallottam, hogy leparkolnak a házunk elé. Biztos, hogy nem Apuék jöttek, meg mert a kocsink hangját, gyorsan megismerem. Ez más volt. Andy nagyon vigyáz a nővéremre (jól is teszi!) mindig legyen reggel, este mindig hazahozza. Azt gondoltam, hogy ők azok. Mindig fél óráig búcsúzkodnak, de ez sosem zavart. Édesek együtt. ♥ Maci felébredt. Leugrott az ágyamról, majd egy hirtelen mozdulattal lefutott a lépcsőn. Edinát nem így fogadja. Most sokkal izgatottabb volt. Mert ugrált, és ugatott. Én is levánszorogtam a lépcsőn. Az ajtónk üveges. Nem néztem ki rajta. Tudtam, hogy a nővérem még kint van. Vettem egy zsebit és kiköptem a rágómat. Túl erős volt, pedig már vagy egy órája rágom… Épp a rádióhoz, mentem, mert bekapcsolva hagytam. Semmi érdekes nem ment,már benne csak egy csomó ismétlés. Maci már megunta. Felment. Egyszer csak kopogtatnak az ajtón. Itt már gyanús volt, mert a nővérem miért kopogtatna, hisz otthon van. Csak szokta nyitni az ajtót,és felkiált, hogy: „Megjöttem! Dóri! Lejössz?” –és ennyi. Lementem a három kis lépcsőfokon, és már ott is voltam. Elhúztam az üveg előtt lévő fehér függönyt. Kinéztem és Ryan állt az előttem. Elmosolyodott, és integetett. Kinyitottam az ajtót.
-          Szia! –mondtam kicsit meglepődve, nem értettem, hogy miért van itt.
-          Helló! Nem akkora csoda, hogy itt vagyok. Miért nézel rám ilyen csodálkozva?
-          Nem tudom. Azt hittem,hogy a nővérem jött meg.
-          Öm… Én pasiból, vagyok. És nem szeretnék a nővéred lenni, se a bátyád. J
-          Csak a barátom. –mosolyodtam el kicsit keserűen. CSAK BARÁTOK! Ez teljességgel nem igaz. Az esetek 89%-ban nő és férfi között nincs barátság, mert az egyik fél, mindig többet érez a másik fél iránt.
-          Én nem szeretnék a haverod lenni, és annál több akarok lenni. - lépett közelebb hozzám. Most éppen próbáltam nem felsikítani örömömben. Mondjátok, hogy nem álmodom. Kérlek Istenem, mondd, hogy ez a valóság!
-          Akkor? –próbáltam megtörni a kínos csendet.
-          Jaj,nem veszed észre,hogy meg akarlak kérni,hogy legyél a barátnőm. –ekkor teljesen kitört. Úgy látszik, nem csak a testvéreimnek fáj a hülyeségem. J- Sorry… Ennek az egésznek csak az volt a lényege, hogy légy a barátnőm. Nos? Mi a válaszod?
-          I-i-i-i-i-i-i-i-g-e-e-e-e-e-e-n! –dadogtam.
-          Várjunk igen?
-          Azt, kérted,hogy legyek a barátnőd. Számomra semmi akadálya! Igen!
-          Ezzaz! –kiáltott fel! Ekkor megfogta a derekamat, magához húzott, és megcsókolt. Én,pedig átöleltem a nyakát. Szabályosan hallottam,hogy mindjárt kiugrik a szívem a helyéről.

Sokáig lent maradtunk, és beszélgettünk. Eközben már tényleg megérkezett a nővérem és oldalán Andy. A srácok meghívtak minket hozzájuk. Andy és Edina rögtön észrevették, hogy valami történt, mert Andy már az ajtó belépte után rákérdezett, hogy járunk-e. A válaszunk igen volt. Olyan jó ezt kimondani. Edina csak mögém lépett, és megsimította a kezemet. Erre a cselekedetére, felméztem rá. Mind a ketten mosolyogtunk. Vagyis, mind a négyen. :D

Éjfél lehetett, amikor elmentek a srácok. Majd visszamentem a nővéremmel a konyhába leültünk és a tálalóra néztem. Egy váza… Néztem feljebb. Egy csokor virág. Odamentem, és megnéztem a rajta lévő fecnit.
Dórinak.
Ryan kézírása volt. Edinára néztem és belekortyolt a kólájába, olyan kis sejtelmes mosollyal az arcán.

-          Hogy a fr@ncba csinálja ezt? – ekkor a nővéremre nézem,aki megint csak igen értelmes fejet vágott…

2013. október 17., csütörtök

27.fejezet




27.fejezet
a táncbemutató

Bellával az összes boltot (majdnem) bejártuk a fellépő ruháinkért. Szerencsére volt olyan ruhánk is, amit varrattunk.
Mielőtt elindultunk, a bemutatóra felhelyeztük a sminket. Én kéket, Bella rózsaszínt. Gyorsan odaértünk, mert Alexis elvitt minket kocsival.
Az első táncot csak a „gólyák” adták elő. Onnan is csak a legjobbak. 3 pár volt, természetesen Cece is benn volt, egy fekete hajú sráccal.
Második: ebben a fellépésben jómagam is szerepeltem. A Rómeó, és Júliát táncoltuk.
Amikor kiléptem, és kigyúltak a fények megpillantottam: Anyut, Aput, Joelt, Adamet, Edinát, Andyt, és Ryant.♥ Igazából, azt tudtam, hogy Andy jön, de a többi fiúra nem számítottam. Először az én kis basszusgitárosom állt, fel és úgy tapsolt, majd ránéztek a többiek,és követték. Egyedül Apu nem. Sosem, lehettem olyan, jó hogy annyira tetszen neki, hogy felálljon,és tapsoljon. A banda többi tagját, meg 6-7 hónapja ismerem, és ők még nem láttak táncolni, meg szerepelni,de ők rögtön felálltak. Teljesen lefagytam Ryan láttán. Akkor ’ ébredtem ’ fel, amikor hátulról,az egyik gyerek nekem jött. Utána elkezdődött a zene,és annyira,de annyira koncentráltam,hogy nehogy elrontsam,hogy egyszer csak,nem elbakiztam!? De, de elrontottam! Állítólag nem látszott.
Harmadik előadás: ebben megint nem álltam fel a színpadra. E idő közben, készülődtem,a negyedik táncra,amiben benne leszek.
4.:Keringő. Egy Chris nevű srác volt a partnerem. Egy évvel, régebb óta táncol nálam. És annyira jó, hogy amikor nincs edző, ő a helyettesítő. Egyszer én is el akarok jutni odáig.
A ruhám egy hosszú, keringőre varratott ruha. Gyönyörű,és természetesen,egy kisebb vagyon. Hozzá jártak, a selyemből készült kesztyűk, amik úgy voltak megvarrva, hogy a gyűrűs ujjad ’ tartotta ’ az egészet. Egy flitterekkel kirakott sáv is volt benne. A hajam,de volt göndörítve/sütve,akinek ahogy jobban tatszik, és ebbe volt beletűzve,egy gyönyörű szép fehér,műrózsa.
Kimentem a partneremmel a színpadra, ami kék, rózsaszín, és kevés barack színben pompázott. Chris, fogta a kezemet, és táncra készen állt,én meg csak Ryant kerestem a tömegben,amikor egyszer csak rábukkantam. A mellkasa előtt összefonta a kezeit, és igen csak mérges lehetett.
Ötödik tánc ( The Best) : Egy kis szünet következett,és behúzták a függönyöket. Mindenki mocorogni kezdett. A szünetben sem maradtak a nézők, szórakozás nélkül. A színház előterében óvodások által festett, és rajzolt kiállítást nézhettek,a hangosító szobában,dalt küldhettek,mert aki bent maradt a színházteremben, a kívánság műsort hallgathatta. Addig, sem unatkoztam. A táncra készülődtem. Erre a produkcióra vártam egész este. Sokáig kellett gyakorolni, de a munkánk nem volt hiába való. Addig a stáb két nagy vörös motort szuszakoltak fel, nagy káromkodások közepette.
Bella, és én egymás mellett álltunk, az első sorban, a motorok mellett. Én jobb,ő bal oldalon helyezkedtünk el. Közöttünk látszott, a többi három sor. Ők öten voltak egy sorba,mi meg csak ketten álltunk,egyetlen egyben. Mindenki háttal állt a közönségnek. Még mielőtt elhúzták a függönyöket, sok sikert kívánt mindenki mindenkinek. A zene elejére az előre felvett motorok brümmögését ’ húzták’ / rászerkesztették. Mindenki elhalkult abban,a szent minutumban. Elhúzták a függönyöket,és mindenki összerezzent. A színpadon meleg volt,a nézőtéren,pedig ki voltak nyitva az ajtók. A lefrektorok,is működésbe léptek. És a motorok hangra is elhalkult.
A fejemen fekete bukósisak, sötétített üveggel, ugyanilyen színű:
dzseki,izompóló,tapadós bőrnadrág (motoros nadrág) , és tűsarkú a sarkán aranyszínűre fújt szegecsekkel. Bellának, is ilyen volt a szerkója, csak őneki nem voltak szegecsek a cipőjén,neki olyan kesztyűje volt,aminek nincs ujja,de van rajta szegecs. Nekem meg olyanom nem volt. A többieken nem bukósisak volt, hanem kalap, egy olyan csíkkal, ami flitterrel volt kirakva. A motor kormányára már felkészítették nekünk a kalapokat, nekünk,pedig az egész csillogott-villogott. A hátulsó emberek,szépen megfordultak,és mire a zene felerősödött,és felgyorsult a sorokból is előrefutottak,az emberek közénk,mi eközben,pedig levettük a bukósisakot,megráztuk  a hajunkat, és úgy raktuk fel a kalapot,ahogy rávetül a fény eltakarja az arcunkat. Megfordultunk és SIKERÜLT! Na,végre. Ezt legalább nem rontottam el. Majd megfogtunk a kalapot,és eldobtuk,szerencsére jó helyen vannak,mert elkapták.

Még volt pár zeneszámra táncoló embereke,de őket mi nem érdekeltük,ők meg minket. Már épp a pólómat gyömöszöltem bele a táskámba, de nem akart belemenni. Pedig amikor elindultam olyan szép rend volt benne. Szóval újra ki kellett pakolnom. Szegény Bella már az ajtónak dőlt, és úgy ütötte az ütemet a lábával,mert az öltözőben lájtosan lehet hallani az előadás zenéit. Majd nem bírta tovább!
-          Siess már! Itt fogok, megőszülni. Nos,most már biztosan lekéstem Cece bátyáról. (Cece-ért,mindig a bátya jön,és a táncon lévő,majdnem összes lány belé van habarodva,jelen esetben Bella is.)
-          Nem volt muszáj megvárnod, igaz ezt már mondtam is. Akkor nem csak az én hibám,hogy lemaradtál,a srácról. Úgyis csöpög a többi lány utána helyetted is.
-          Nyö,nyö,nyö,nyö… - tudta,hogy igazam van… ☺ Pár perc múlva kiviharzott az öltözőből, arra a mondatra hivatkozva,hogy neki pisilnie kell. Nem voltam rá kíváncsi. De nem maradtam sokáig egyedül.
-          Szia cica!- szólalt meg Ryan.
-          Szia… Öm… Kandúr… - erre mind a ketten hülye fejet vágtunk.
-          Mijáu. –szólalt meg.
-          Ryan,nem akarlak elkeseríteni,de ez a női öltöző. –majd feltartotta a mutató ujját, olyan pillanat és jövök jelzés keppen,és megnézte mi van az ajtóra írva. NŐI ÖLTÖZŐ. Szerepelt az ajtón óriás betűkkel.
-          Akkor értem,miért nézett rám annyira hülyén a biztonsági őr. –ezt tudom,hogy poénnak szánta,de nem voltam biztos benne,hogy nincs igazság alapja. :D
-          Amúgy ügyi voltál!
-          Köszi! – a válaszomra ő leguggolt,és segített nekem. Szerencsére ketten csak befértünk abba a fránya táskába. Majd gyorsan felállt,és felsegített.
-          Köszi… megint.
-          Semmiség. Gyere, haza viszlek!
-          Úgy volt,hogy Apuékkal megyek haza.
-          Igen,de meggyőztem Apudat,hogy én hadd vigyelek haza.
-          Mi van megkedveltetted magad Apuval?
-          Miért eddig nem bírt? –esett le a válla.
-          Eddig is csípett,de Andy az örök kedvenc. – vontam meg a vállam. – csak tudnám miért.
-          Most meg vagyok sértődve. – mondta Ryan. Majd kitárta az öltöző ajtaját.

Hazavitt, de még egy kicsit beszélgettünk. Tovább is trécseltünk volna,ha nem idegesített volna Maci, a meg nem szakadó,kitartó csaholása. Eddig mindig kapóra jött egy gyönyörű,okos,erős,mégis örök kölyökkutya,de úgy látszik,most nem éppen. Felmentem a szobámba, Maci megcélozta az ágyamat,és felugrott rá. Kinyitottam a táskámat,és ahol még volt egy kis hely egy rózsa hevert. Vörös. És rá volt ragasztva egy kis cédula.

Ryan-től.

2013. október 8., kedd

26. fejezet


 


26. fejezet

Nina szemszöge:
Tegnap,még én vettettem fel,az üvegezés ötletét!Alexis kérdezett mindenkit, hogy mit bír kiben,és mit nem. Én állítólag, szép szemű, csinos, szőke lány vagyok,aki a nagymamája emlékének a fogja! Ez részben,bevallom igaz,de akkor is nektek,hogyan esne,ha ezt mondanák…
A szüleim elváltak. Akkor amikor én két éves lettem,szóval…korán. Az a bizonyos nő,aki engem 9 hónapig a „szíve alatt hordott” lepasszolt Apának. Szerencsére Ő,és a nagymamám is nagyon szeretett engem. Alig volt családom. Apa szinte mindig dolgozott. Mama, Ő volt az egyetlen aki számomra a minden volt. „Anya” nuku. Most van kb. négy gyereke, egy olyan sráctól,aki a fiának is elmenne. Apa mindig nagy álmodozó volt. Sok mesét, szinte az összeset ő találta ki nekem. Érdekes,de csak a saját meséi tudtak megnyugtatni. Ő küldött ki Londonba, hogy nehogy úgy járjak,mint ő. A találmányai általában,sajnos rosszul sültek el. Azt mondta,hogy megtervezi a 18. születésnapomra a számomra tökéletes,álom kocsit. Egy parányit hiszek is benne,hogy megcsinálja,és sikerülni fog, de meddig fogja bírni!?
Nagymamám: Az az áldott szép, jó asszony,aki számomra az Atya mindenség volt. Anyám,helyett Anyám volt. (mert,nekem sosem volt rajta kívül más,és nem is lesz!) Amikor megszülettem elhalmozott mindennel, Tőle kaptam egy óriásmedvét,amin még az ő hímzése van, a mancsán, ki kellett hoznom ide, Londonba,mert ez az ajándék,ha megérintem,olyan mintha még mindig velem lenne. Igazi mesebeli nagymama volt Ő. Hosszú,ősz haja mindig kontyba volt kötve, mindig hosszú szoknyákba,és aranyos blúzokat hordott,amit mindig betűrt. Nagy kék szeme volt,ami nálunk már „hagyomány”. Kedvenc színe a lila volt. (ezért ez nekem is,mert emlékeztet RÁ)  Egyszer, amikor olyan öt éves lehettem odaültetett a kandalló mellé egy általa készített párnára,és miközben csendesen kötögetett, halkan mesélni kezdett:
Édes szívem, amikor majd nagyobbacska leszel, elmegyünk egy olyan helyre,ahol nincs bánat,csalódás,és fájdalom. Reméltem, hogy sosem tapasztalod meg. De,az erős ember léthez,ezeket az érzéseket tapasztalni kell,és nem összetörni alattuk! Egy nagy kastélyban fogunk élni, mi harmadmagunk. Minden szoba halvágy ibolya lila lesz, még az én kis fiamé is!- emlékszem,ekkor hátra nézett,apára,aki épp valamit keresett. Észrevett minket, és integetett. - A vár mellett kis erdőcskék lesznek, ahová lovagolni, vadászni, íjászkodni jársz majd. Ott az ég sosem lesz borús. A várban, mindent megtanítanak neked, és kis úri asszony leszel, minden nap új ruhába öltözöl, és minden nap a vár tetején egy kis kiemelkedőn – gondolom,itt az erkélyre célzott- fogsz énekelni akár egy angyal. Majd amikor belép a várkapunk a szíved választottja, majd emlékezz rám, de, ha fájó emlék leszek, akkor inkább ne, mert sosem szeretném,ha fájdalmat okoznék neked. Azt sosem bocsátanám, meg, ha az én Drága bogaramat, sírni látnám,a mennyből.” –szinte minden szóra emlékszem. a mosolygós arcára könnyek szöktek, majd elaltatott, és egy új pokróccal takargatott. Lila volt maga a takaró. Lila a vár. Amikor hat éves lettem az én őrangyalomat, nem láttam többé, nevetni, pityeregni, nem éreztem, hogy át ölel, nem idegesített,azzal, hogy ha majd már nem leszek… Már nem kötött nekem semmit. Igaz azt mondta,ha fájdalmas emlék ne emlékezzem,de mégis van tőle,kedves,örömteli pillanatom! Köszönöm,én őrangyalom.

Most a tapintható emlékek közt van,az óriásmedve, kötött kis ruhák,hímzett terítők,fekete-fehér,régi fotók,saját kézzel írt,versek,mesék,rajzok. Ezeket,egy óriási nagy lakat alatt őrzöm,a szobámban, egy faládikában,amin egy fekete szalag van. Mai napig gyászolom. Ha szeretsz valakit,engedd el, és ha valakit imádtál!?

2013. október 6., vasárnap

25. fejezet



25. fejezet
A pizsama buli
Már előző,nap bekészítettem a másnapra szükséges cuccokat. Egy farmer edzőcipőt vettem fel, az oldalán szegecsek vannak. Alá fekete-zöld csíkos zoknit, fekete cicanadrágot, és egy rózsaszín pólót,amin egy kalap van.Még  nővéremtől kaptam. A „kalapos a király” igaz!? J
Épp kiléptem a kapun, amikor felnéztem, Ryan dőlt a piros kocsijának.
-          Szia…- mért végig.
-          Helló! –tettem ugyanezt. Kék edző cipő,csőfarmer,szürke rövid ujjú póló.
-          Nem kell egy fuvar? –csapott a motorháztetőre.
-          Ömmm…
-          Szóval, ez egy igen. Ok. - szakított félbe. - Pattanj be! Gyerünk! –amikor nem moccantam meg, akkor felém jött megfogta a kezem, a másik kezébe a cókmókomat,majd kinyitotta az ajtót. Látni kellett,volna,hogy nyitja ki két ujjal az ajtót…Jól indult a nap. :D
-          Nos,hová vihetem miss? –miközben beszélt, felvett egy STK keretes szemüveget.Ezen is nevetni kezdtem. Majd megmondtam az úti célt.
-          Köszi! –vettem ki a kezéből a táskámat. Majd megpusziltam. Ekkor elkerekedett a szeme, és elmosolyodott. IMÁDOM, hogy mindig,minden körülmények között mosolyog!♥ Majd kivette a ’precízen’ összefogott hajamból a hajgumit. És kicsit összekócolta.
-          Neked ez is jól áll! –nézett le rám. Jaaj,de édes ez a pasi♥ Aranyba kell önteni.
-          Édes vagy. –de,hogyha erre egy: Tudom,lesz a válasz hanyatt esek…
-          Te is. –nyögte vissza…Úgy kétperces fáziskésés után.
-          Na,én..megyek..szia. –köszöntem el tőle nehézkesen…Sarkon fordultam, és elindultam,akkor megragadta a kezem, majd a derekam,és megkérdezte, persze hogyan!? MOSOLYOGVA.
-          Nem felejtettél el valamit?
-          Öm…szerintem nem.
-          EEEEEEEEEEEE…- rossz válasz!- De, de igen elfelejtettél valamit. Ezt. –majd megpuszilt. Erre nem válaszoltam,csak ugyan azt tettem amit ő…
Bementem a kis kapun, de félúton visszanéztem. Mosolygott, és az égre nézett zsebre dugott kézzel, a kocsinak dőlve.Amikor már Belláék ajtaja előtt álltam, már egy milliméter választott csak,el,hogy kopogjak,amikor Bella tépte fel az ajtót,megragadott,és behúzott. Annyira váratlanul ért,hogy majdnem elestem.
-          NA,jó csajszi. Ez meg mi volt? –kérdezte magyarul
-          Mi-mi? –a kérdésre immár kérdéssel válaszoltam. Úgyszintén magyarul.
-          Ugyan már Dórim.!Láttam,hogy megpusziltad.
-          Te egész végig az ablakból vártál rám. BELLA. –kiáltottam.
-          Félig. Na,választ követelek.
-          Igen,jól láttad.
-          És ő?
-          Mi van Ry-al?
-          És ő is megpuszilt, vagy te kezdted?
-          Bella, Bella, Bella. Szerinted kezdeményeznék a nulla önbizalmammal!? És???Ha,én kezdem volna mindezt,akkor mi lenen.
-          Semmi. Akkor se állna meg a világ. –mondta Bell. Csak szerintem volt értelmetlen ez a beszélgetés..?Mindegy. Oldalra pillantottam,és a többi lány tátott szájjal nézett ránk értetlenül. Mivel,a beszélgetés Magyarul zajlott,ezért nem értettek szinte semmit. Csak a neveket.
-          Mi van? –szólalt meg Nina.
-          Semmi. –mondtam.
-          Na, akkor kezdődhet a BULIIIII! – kiáltotta Roxi feltartott kezekkel.
-          OOOOKAAAAAAY. –mondtam vigyorogva.
-          Először egy olyan divatbemutató féleségre gondoltunk, ügyességi feladatokra… stb. – mikor mindezekkel végeztünk beesteledett. Sorsolással döntöttük el,milyen sorrendbe megyünk el fürödni. Bella, Én, Alexis, Roxi, Nina.
-          Amikor beléptem Bella szobájába, nagyon szépen fogadtak. Vörös szőnyeg kellemes zene satöbbi. Francokat! Halálra ijesztettek! Majd beszuszakolták a matracomat. Szenvedjenek vele Ők, engem ijesztettek, meg akkor most ők is szakadjanak meg! Heh… ☺ Majd beágyaztam. Egy körbe leültünk az ideiglenes ágyamon, és eldöntöttük, hogy együtt kitalálunk egy táncot. Gyorsan, ment, mert mindenkinek volt, jó és rossz ötlete, legalább volt min röhögni! :D Ez után jött a csajos része. Befestették a körmömet, megcsinálták a hajam, karaokéztunk is. Te Úr isten..Többet ne. Még az a szerencse,hogy Bellának,volt hangja J.Egy már szinte fájdalmas vígjátékot is megnéztünk. Ilyen sötét emberek,remélem nincsenek. Majd feldobták azt az ötletet, hogy üvegezzünk. Benne vagyok. Vagy egyszerűbb nevén felelsz, vagy mersz-et játszottunk. Bella a kezembe nyomott egy plüsskutyát. Roxi egyik kérdése az volt,hogy mit nem bír Ninában.
Roxi,kerek perc kimondta,hogy: a nagymamája emlékének a fogja. Na, mi sem kellett más Ninának, úgy megsértődött,hogy egész este hozzá sem szólt Rox-hoz, és többet ki se dugta az orrát a szobából,ha Roxi is ott volt, a közelben.


Megbeszéltük a ’buli lelkével’, hogy együtt megyünk a másnap megrendezésre kerülő táncbemutatóra.