7. fejezet

7. fejezet

Bele kellett törődnöm

Már lassan a második hónapja kellett néznem, ahogy Ryan és a kis barátnője megreggelizik és elmegy. De legalább van annyi örömöm, hogy láthatom a nővéremet és Andy-t. Már egy hónapja járnak… Nagyon édesek. Szerencsére ők is minden nap idejönnek,de Andy kijelentette,hogy csak Ryanék után,mert ő nem hajlandó végignézni, hogy a legjobb haverja ennyire megváltozott.

Hazafelé tartottam, és csak az járt a fejemben,hogy belebújjak egy jó meleg,de mégis lenge agyonmosott pólóba,és egy rövidnadrágba,majd hajat mossak,aztán megnézzek egy filmet. Hát eggyel talán nem úgy sikeredett a napom. Mikor hazaértem és kivittem a bejárati ajtót a helyéről Joel állt előttem erőltetett fülig érő mosollyal.

-          Szia, hugii… - na, itt már éreztem, hogy valami olyan hírt fog velem közölni, amiről még ő is tudja, hogy nem fog tetszeni - Öm… csak azt szeretném mondani, hoogy… izé… elmegyek. Elköltözöm!

-          Hogy, mi miket beszélsz? Hogy? Mi? Miért? Miért csak most tudom meg? Anyuék tudják?

-          Összeköltözöm a srácokkal, Andy-vel, Adammel, és Ryan-nel!

-          Soká innen?

-          Dehogy… csak 5-10 perc innen gyalog. Pár utcával lejjebb. Nyugi, mindig melletted leszek. Ha kellenék. Csak hívj! Oké? – és ekkor emgölelt. Látta,hogy szinte sokkkolt a hír.

Bele kell törődnöm,

Hogy Ryan kapcsolata nem csak egy hétig tart, és ki kéne már szeretnem belőle, de ha nem megy… ? És amikor kellene Joel is elmegy,és ha meg is látogatom,akkor is nagy rá az esélye,hogy látom…Őt…

-          Segítek összecsomagolni!

-          Okay!

-          De már igazán elengedhetnél,mert már lassan nem fogok, levegőt kapni annyira szorítasz…

-          H…ja…Sorry…- akkor elindultunk felfelé a lépcsőm,majd Anyuék szobájába a bőröndökért, és be a bátyám szobájába. Először csak a fontos dolgokat pakoltuk el, azaz a ruhákat…na meg persze a gitárt… Az elmaradhatatlan egy gitárosnak. Öm, viszonylag gyorsan ment volna, ha nem hülyéskedjük el az időt… Akkor megszólalt a telefonja. Lerohant. Én ez idő alatt a bőröndjébe csempéztem egy gyerekkori képet. Épp a hátunkat süti a nap így csak az árnyékunk látszik. Úgy négy-öt évesek lehetünk. A kertben vagyunk, a magas fűben üldögélünk, és csak a fejünk látszik ki, onnan,és amikor fényképeztek Apu valami nagy marhaságot mondott és mind a hármunk elkezd nevetni. Nagyon szuper nap volt. Mai napig emlékszem rá, ha haloványan is, de emlékszem.

Hamar este lett. Anyuék is hazaértek. Ők már tudtak mindenről.  A bátyámnak Apu segítette bepakolni a bőröndöket a kocsiba. Kiálltunk a  ház elé, és szépen lassan végignéztünk,ahogy elmegy!